The Mournival

Na jó, nem meglepetés, újabb w40k - de mentségemre legyen mondva, ez a lélekivós dolog teljesen beszippantott. Jó, persze, nem isznak lelkeket, de akkor is. Jól meg van írva, na.

Igazából, akik valaha el akarják olvasni az egész sorozatot, azok ne nagyon olvassanak a tovább mögé - számukra lelőhetem az egész első kötet legnagyobb meglepetéseit, fordulatait. Az pedig ugye nem lenne szép.
 

Úgy döntöttem offolok egy kicsit, annál is inkább, mert letettem egy időre az eretnekség-könyveket, és a majd egy éve polcon porosodó halomból előhúztam a még olvasatlan Soul Drinker-t.

Rögtön az elején lelövöm a poént: a regény elképesztően bejött, éppen ilyesmire vágytam már - ami eltér a szokványostól. Node miről is van szó? A történet középpontjában a Soul Drinker (Lélekivó - hát nem baromi cool név?) káptalan áll, akik a Császári Öklök egyik utód-rendháza, s imigyen Rogal Dorn leszármazottai. A leglojálisabb rendházak közé tartoznak, specialitásuk a villámgyors támadás, behatolás és az űrjárművek megszállása.

Az Adeptus Mechanicus csodálatos gépeinek, a Flotta városnyi űrhajóinak hála folyik az öldöklő háború galaxis-szerte, de alapjaiban a számolatlan emberi verejték és szenvedés a Birodalom mozgatórúgója. Éppen ezért fontos kereskedelmi csomópont a Lakonia bolygó körül keringő, Van Skorvold szindikátus irányította űrállomás. Az Van Skorvold család ugyanis az emberi transzportokból szedi a hasznát: a bolyvárosok elviselhetetlen zsúfoltságát tovább elviselni nem képes szerencsét próbálókból, gyilkosokat, eretnekeket szállító börtönhajókból, a Mars szervitorüzemeibe tartó, agymosásra váró szerencsétlenekkel telezsúfolt Mechanicus teherhajókból, de még psziket szállító Fekete Gályákból is. Mind megállnak itt, rakományt cserélnek, átrakodnak. Csakhogy úgy tűnik, a Van Skorvold testvérek sötét praktikákat űznek kicsiny otthonukban (az állomás maga 3-4 kilométer átmérőjű), pletykák szólnak elfajzásokról, mutáns magánhadseregről, s még némi üzletelésről is idegen fajokkal.

 

Chloure, az Administratum konzulja egyszerre próbál jó alattvalója lenni a Birodalomnak és egyben megalapozni saját jövőjét: terve szerint lecsap az eretnek űrállomásra, átveszi az irányítást, s ezentúl ő fölözi majd le a hasznot.
 

Nyilván felmerül, hogy miért Mournival a blog neve, s egyáltalán mit is jelent ez a szó…

Az Űrgárdista légiók közel sem voltak hasonló szervezeti felépítésűek, mindnek megvolt a saját hierarchiája, parancsnoki rendszere és tagozódása. A Hold Farkasai légióban létezett egy négyfős, informális csoport, mely ugyan nem rendelkezett hivatalos hatalommal, gyakorlatilag Horus primarcha és az egész légió élő lelkiismereteként és tanácsaként működött. Négy századparancsnok alkotja, s nem illeszkedik a parancsnoki lánchoz. Ők vigyázzák a légió morális egészségét és filozófiáját, s mint jó barátokhoz, Horus hozzájuk fordulhat tanácsért vagy éppen nekik mondhatja el a vállát nyomasztó gondjait – még mielőtt azok a haditanács elé kerülnének.

A 16. légió, a Hold Farkasainak alapítása óta mindössze tizenkét nagyszerű harcost választottak a Mournivalba: Keyshent, Minos-t,. Berabaddont, Litus-t, Syrakult, Der-adaeddont, Karaddont és Janipurt.

A Nagy Hadjárat idején a Mournival a következőkből állt:
Ezekyle Abaddon, Első Parancsnok
Tarik Torgaddon, parancsnok, 2. század
Hastur Sejanus, parancsnok, 4. század
Horus Aximand “Kis Horus”, parancsnok, 5. század

Horus kinevezését Hadúrrá nem mindenki fogadta lelkesedéssel a testvérei közül. Néhányan, mint például Sanguinus, Lorgar, Fulgrim vagy Dorn kezdettől támogatták őt az új pozícióban. Mások, mint például Angron és Perturabo elszánt dühvel lázadtak az új rend ellen. A Hadúr diplomáciai érzékét dícséri, hogy képes volt hevesebb vérmérsékletű testvérei lenyugtatására. Voltak persze olyanok is, mint például Leman Russ vagy Lion, akik cinikus kedvvel fogadták a kinevezést, meg sem lepődve a dolgok alakulásán.

A többiek, mint Guilliman, Khan vagy Rogal Dorn egyszerűen elfogadták a Császár választását, mint helyes és nyilvánvaló döntést. Horus volt mindig is a legkimagaslóbb, az első számú kedvenc. Nem vonták kétségbe rátermettségét a feladatra, hiszen egyik másik primarcha sem tudott felmutatni olyan eredményeket, mint ő. A Császároz sem kötötte egyiküket sem annyira szoros kapocs, mint őt.
 

A két évszázada tartó Nagy Hadjáratban és az emberiség történetében tulajdon képpen az ullanori győzelem hozta el a fordulópontot. Az egyik óriási és különösen brutális ork birodalom központja felett aratott diadal méltó megünneplést kívánt, ami még a kor lehetőségeihez mérten is lélegzetelállítóra sikerült.

A Mechanicum az Ullanor bolygó egy egész kontinesét gyalult simára geofromáló gépekkel és robbanóanyagokkal, hogy az szolgáljon az esemény szimpadául. A hegyeket elbontották, s a völgyeket azokkal töltötték fel. A végeredmény egy végeláthatatlan, sima kőfelszín lett – amit létrehozni évszázadokig eltartott volna. A munka mégis elkészült pár hónap alatt: a Mechanicum négy teljes munkaflottát küldött a feladat elvgézésére. Egy Császárhoz méltó színpadot készítettek, mely olyan széles volt, hogy mikor egyik végét a déli napsütés sütötte, a másik szélén akkor volt éjfél.